Okosora-G8-teszt

Teszt: egy telefont is kivált a G8 okosóra

Kipróbáltuk a G8 okosórát, ami egy ideje már hazánkban is kapható, és rendkívül kedvező áron kínál sok hasznos funkciót. Nézzük, hogy mit is kell tudni erről az apró eszközről!

Kezdjük talán a csomagolással, ami igazából teljesen átlagosnak mondható. Egy hagyományos színű kartondobozban érkezik a G8 okosóra, amelyben a készüléken kívül minden fontos tartozékot megtalálunk. Van adatkábel, töltőfej és magyar nyelvű használati útmutató. Jó hír, hogy az órán már gyárilag volt kijelzővédő fólia, és egy extra fóliát is kapunk.

Okosora-g8-doboz

Maga a készülék egész jól néz ki, köszönhetően a részben fémből készült háznak. Egyébként nem túlzottan nehéz az óra, de azért nem is pehelykönnyű, nagyjából 50 grammot nyom a mérlegen. A méret sem vészes, a hagyományos órák között még ennél jóval nagyobbakat is találunk, azaz simán meg lehet szokni.

G8-okosora-4

A szíj műanyagból készült, de nem túlzottan merev, a felülete nem sima, hanem aprón mintázott, ami elég jól néz ki. A minőségre nem lehet panasz, a szíj, a csatt és maga az óra is rendben van.

G8-okosora-2

A hátlap leszedhető, ez egyben az akksit is tartalmazza, ami alatt egy SIM és egy microSD kártyahelyet találunk.

Okosora-g8-hatlap

Az egyik legfontosabb alkatrész a kijelző, és nagy meglepetésünkre ebben sem találni kivetnivalót. Az 1.54 colos, 240×240 képpontos IPS panel szép színeket produkál, jók a betekintési szögei, és napfényben is egész jól látszik. Külön pozitívum, hogy a fényerő négy fokozatban állítható.

G8-okosora-8

A fém házon egyébként alul egy hangszórót, felül pedig egy kamerát és egy mikrofont találunk. A microUSB port, amin keresztül tölthető az óra, balra került, és itt van a bekapcsoló gomb is, amivel a kijelzőt tudjuk lezárni és feléleszteni (hosszú megnyomásra pedig ki/be kapcsolni az órát).

G8-okosora-3

A G8-on egy egyedi szoftver fut (nem Android), de a készülék teljes egészében kompatibilis az androidos telefonokkal, és korlátozottan az iPhone-okkal is.

G8 teszt1-001

A kijelző felélesztése után az óra funkció fogad minket, azaz megnézhetjük az időt és a dátumot. Háromféle kinézet közül választhatunk, két analóg és egy digitális opció van. Ezek között nagyon egyszerű váltani, csak meg kell érinteni a kijelző közepét, amikor az órát mutatja. Valamelyik oldalra simítva pedig beléphetünk a főképernyőre, ahonnan több lehetőség is elérhető. Ezt nem ragoznám tovább, az alábbi videón remekül látszik a menürendszer.

Annyit még érdemes megemlíteni, hogy az óra kellően gyors, nem akadozik, és a kijelző is megbízhatóan veszi be az érintéseket. Gépelni persze már elég nehézkes rajta, de nem is arra való a készülék, hogy szöveget írjunk, arra ott a telefon vagy egy notebook.

Funkciók

Most pedig nézzük a legfontosabb funkciókat!

G8-okosora-7

Van pár alapfunkció, mint a számológép, az ébresztő vagy a naptár, ezeken kívül pedig multimédiás téren is kapunk lehetőségeket. A 0.3 megapixeles fényképező minősége nem a legjobb, inkább csak szórakozásra jó, de kapunk képnézőt, videólejátszót és zenelejátszót is. Ez utóbbi akár a háttérben is tud futni. Viszont mivel nincs audio kimenet az órán, így csak a saját hangszóró használható, de ez egész jól és hangosan szól ahhoz képest, hogy egy apró készülékről van szó. Persze csodát azért nem érdemes várni.

G8-okosora-6

Vannak sportolással, egészséges életmóddal kapcsolatos lehetőségek is. Ilyen például a lépésszámláló vagy a mozgásemlékeztető. Ez utóbbi akkor jöhet jól, ha például ülő munkát végzünk, az óra ugyanis bizonyos időközönként figyelmeztet, hogy most már mozogjunk egy kicsit.

Szerencsére SIM kártyát is tehetünk az órába, aminek köszönhetően akár egy telefont is kivált a készülék. Tudunk vele hívást indítani és fogadni, SMS-eket küldeni/olvasni, a telefonkönyvet kezelni, stb. Híváshoz az óra mikrofonját és hangszóróját használhatjuk, a hangminőség egyébként nem kiemelkedő, de azért rendben van, simán lehet érteni a másik felet, és ő is hall minket, persze csak ha van térerő.

G8-okosora-5

Az eddig felsorolt dolgokra a G8 okosóra teljesen önállóan is képes, de ha egy okostelefonnal párosítjuk össze Bluetooth kapcsolaton keresztül, akkor tudjuk kihasználni igazán a legjobb képességeket. Ehhez ezt az alkalmazást kell letölteni a Play Áruházból.

Az én kedvenc funkcióm egyértelműen az értesítések kijelzése. Képzeld el, hogy a zsebedben van a telefon, pittyeg hogy történt valami. Ekkor nem kell kibányásznod a mobilt, egyszerűen csak ránézel az órádra, ami szintén jelez rezgéssel vagy hanggal, és rögtön megtudhatod, hogy mi történt. Az óra kijelzi, hogy éppen kitől milyen e-mailt kaptál (látod a témát és a feladót), ha pedig Facebookon írt rád valaki, akkor még az üzenetet is elolvashatod a G8 képernyőjén. Ehhez hasonlóan bármi, ami a telefonon megjelenik értesítésként, azt az órán is láthatod. Ráadásul akár testre is lehet szabni, hogy mely alkalmazások értesítései menjenek át az órára.

A mobil hívás és SMS funkciója is elérhető a G8-ról. Azaz ha például hívnak a mobilunkon, akkor az egész beszélgetést lebonyolíthatjuk az okosórán, és a telefonkönyvről vagy a hívásnaplóról sem kell lemondanunk.

Üzemidő és végszó

A G8-ba egy (okosórás mércével nézve) egész korrekt, 380 mAh-s akksi került, ami a minimális fogyasztású hardvernek köszönhetően elfogadható üzemidőt nyújt. Sok okosórát naponta kell tölteni, még a drágábbakat is, a G8 azonban legalább 2 napig kihúzza, de inkább még tovább. Persze ez attól függ, hogy mennyit nyomkodjuk.

g8-teszt

Összességében egész jó kis kütyü lett a G8, simán tudja azt, aminek szánták. Nagyon szép a kijelzője (ellentétben más olcsó okosórákkal), gyors a működése és az anyaghasználat is rendben van. A funkciók között pedig nem csak haszontalan dolgokat találunk, ténylegesen kényelmesebbé teheti egy ilyen okosóra a mindennapjainkat. Ráadásul jól is néz ki, persze ez már ízlés kérdése.

A G8 nagyon jó áron szerezhető be DroidVilág weboldalán, 1 év hazai garanciával és ingyenes szállítással. Érdemes meglesni, akár ajándéknak is megfelel!

10 Comments

  1. Dani 2015-11-05 Reply
    • admin 2015-12-01 Reply
  2. Anti 2016-10-04 Reply
    • admin 2016-10-04 Reply
  3. Heni 2016-11-05 Reply
    • admin 2016-11-25 Reply
  4. Zsolt 2016-11-12 Reply
    • admin 2016-11-25 Reply
  5. Ágnes 2016-11-24 Reply

Hozzászólás a(z) Heni bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.