transzhumanizmus

Miről szól a transzhumanizmus?

Mozgalom, vallás, filozófiai, vagy netán tudományos irányzat? Mi az a transzhumanizmus? A kérdés jogos, és bár a válasz nem egyértelmű, minden tudásommal azon leszek, hogy megválaszoljam.

A transzhumanizmus lényegében egy olyan mozgalom, filozófiai irányzat, amelynek tagjai a legkülönfélébb emberek lehetnek: művészek, tudósok, mérnökök, filozófusok és még sokan mások. Ideológiájuk alapja az, hogy az ember korlátai nem szükségszerűek, és azokat a tudomány segítségével nem csak hogy át lehet, de át is kell lépni. A technológiai fejlődés révén képesek lehetünk az ember képességeit, tulajdonságait, adottságait a végtelenségig fokozni, így a lény, mely ezen folyamatok végén keletkezik, már több, mint ember. Emberként elérni a transzcendens állapotot, ez a transzhumanizmus lényege.

A transzhumanista mozgalom nem egységes, mindenki más módon képzeli el az emberi képességek megnövelését, de általánosságban véve a legtöbben az ember és a gép szimbiózisában látják a legtöbb lehetőséget. Ezúttal ne arra gondoljunk, hogy egy háztartásban élünk együtt a masinériákkal, hanem arra, hogy azok a fizikai testünkkel válnak eggyé, fokozván erőnket, gondolkodásunk sebességét, ellenálló képességünket a külső behatásokkal szemben.

Mások szerint a génkutatás, a biológia lesz az út, amelynek eredményeképp a jelenlegi embert sokkal többé lehet tenni. Bár a transzhumanizmus nem vallás, sok szempontból tekinthető annak is, hiszen akárcsak a klasszikus hitvilágokban, itt is egy emberfeletti állapot, egy teljesség elérése a cél. Ám a régmúlt hiedelmeivel szemben a transzhumanizmus nem isteni segítséggel, hanem a tudomány és a technika fejlődése révén próbál megoldást találni olyan problémákra, mint a szenvedés, a betegség vagy a halál. A transzhumanista szerint az emberi élet ezen velejárói nem feltétlenül szükségesek, elkerülésük és kiiktatásuk a homo sapiens létezésétől igazából az emberiség végső célja.

Talán kicsit ködös ez így elsőre, ezért elmesélem, milyen jövőt, milyen ideális világot álmodnak a transzhumanisták maguknak. A jövőben, a nem túl távoli jövőben az emberek képesek lesznek arra, hogy testük korlátait gépi beültetésekkel javítsák. Több mázsát megemelni meg se fog kottyanni azoknak, akik rendelkeznek a megfelelő implantátumokkal. Az elménk állandó összeköttetésben lesz a számítógéppel, az információ feldolgozásának sebessége a többszörösére nő, képesek leszünk gondolati úton kommunikálni másokkal, vagy vezérelni más gépeket. A szervezetünkben aprócska mesterséges szerkezetek milliói lesznek, úgynevezett nanorobotok fognak keringeni a vérünkben, amelyek bármikor, bármilyen sérülést, fertőzést azonnal orvosolnak. A mesterséges intelligencia valós lesz, és ellenség helyett az emberek leghűségesebb társa és szövetségese lesz a közös jövő megformálásában. És végül: az emberi tudat áthelyezhető lesz digitális platformra, ami azt jelenti, hogy szellemünk VALÓBAN túlélheti a test biológiai halálát. Ez pedig az ember legősibb és legfélelmetesebb ellenségének, a halálnak a térdre kényszerítését jelentené.

Ez a cikk csupán egy bevezető, melyet számos más írás követ majd a jövőben, a cél a transzhumanizmus, és a kapcsolódó témakörök megismertetése az olvasókkal. Remélem minél többen leszünk, akik velem tartanak ezen a tanulságos, és egyben csodákat ígérő utazás során, amelynek a végén egy korlátok nélküli emberi létezés ígérete vár majd minket.

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.